Minden lényeges a darazsakról!

Ismét arra jutottam, hogy írok egy bejegyzést, mert úgy érzem még mindig akad olyan terület, amelyet meg kell említenem a darazsak kapcsán, vagy amelyet kicsit részletesebben be kell mutatnom azért, hogy mindenki tájékozottabb lehessen ebben a témában. Sokszor ugyanis azt tapasztalom, hogy néhányan akik ezekről a rovarokról beszélgetnek az utakat járva, vagy akár az interneten is sok félreértés van velük szemben. A darazsak többsége alapból szelíd állat, csak akkor vadul be, ha veszélyben érzi magát. Viszont vannak olyan példányok is, amelyek különösen veszélyesek, persze ezek egy része nem található meg hazánkban. Remélem aki elolvassa ezt a bejegyzést, majd ismét egy kicsit jobban megismerheti a darazsak életformáját és szokásait.

Darázscsípés

Már sokszor emlitettem ezt a témát, hogy a darázscsípés nem játék! Igaz legtöbbünknek csupán egy csípés és enyhe, kellemetlen probléma csupán, de aki allergiától szenved ezen a téren, annak akár halált is okozhat. Viszont ki kell jelenteni azt is, hogy nem feltétlen kell ahhoz allergiásnak lenni, hogy egy méh- vagy darázscsípés halálhoz vezessen. Azt már biztosan tudja mindenki, hiszen szerencsére mára már az iskolai oktatásban is megismerhetik a gyerekek is, hogy alapesetben csak bőrpirosodás jelentkezik a csípés helyén. Míg az allergiás személynél akár sokk is jelentkezhet amely miatt a légzés is akadozhat, vagy leállhat. S ezt már nem tudjuk mi magunk kezelni, hisz hangsúlyozom ebben az esetben csak orvos tudja beadni, azt a gyógyszert, melynek a neve ephinephrin.

Helyek, amelyek veszélyesek

Nem nagyon került még szóba az, hogy mely területek a különösen veszélyesek a csípések tekintetében. Ezekről tudni kell azt, hogy akár olyan duzzanat is keletkezhet, amely a légzést leállítja vagy egyéb más szervi leállást is előidézhet elég rövid idő leforgása alatt. Ilyen hely lehet az, ha például a nyakat érinti a csípés, de szintén komoly következmény lehet abból is, ha a szem körüli területet éri, ekkor akár vakság is létrejöhet. Tehát már csupán ezt a két legsúlyosabb esetet bemutatva is látszik hogy ezek az aprónak, de veszélytelennek tűnő rovarok, igenis képesek minket, számukra óriás élőlényeket is elpusztítani.

Mit tegyek, ha itt csípett meg?

Ha a légzést érinti a csípés mindenképp azonnal mentőt kell hívni, illetve orvoshoz kell juttatni az illetőt. De ugyanilyen sürgős azaz eset is, ha a száját csípte meg valakinek. Illetve előfordulhat az is, hogy véletlen egy finom gyümölcs elfogyasztása közben lenyel valaki egy rovart. Ez azért veszélyes mert a garatban, nyelőcsőben, szájban is kialakulhat olyan duzzanat amely biztos, hogy elzárja az utat a levegővétel előtt és később ez fog okozni óriási gondot! Tehát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy menyire veszélyes is lehet egy ilyen darázscsípés, hisz szinte azonnali halált is okozhat.

Mi történik ha többször megcsíp?

Többen is mesélték nekem azt, hogy volt olyan eset, mikor többször megcsípte egy darázs és emiatt sokan értetlenül néztek rájuk. Ehhez tudnunk kell, hogy a darázs a méhekkel ellentétben vissza tudja húzni a fullánkját és képes arra, hogy többször is támadásba lendüljön ellenünk. Ezért mindenképpen szeretném ezt az eshetőséget is elmagyarázni. Ha első alkalommal csíp még meg, akkor nem alakul ki túlérzékenységi reakció. Mivel az ellenanyag termelődéséhez a szervezetnek igenis találkoznia kell többször is ezzel az anyaggal, mert csak úgy tudja kifejleszteni. Többünket ért már bizonyára ilyen rovarcsípés és ekkor a csípés helyén bőrpír, duzzanat alakult ki. Általában kiránduláskor szoktunk mindig balszerencsések lenni, amikor a kikapcsolódáson lenne a hangsúly. Akármilyen hosszú útra megyünk, ajánlott vinni magunkkal antihisztamin tablettát. Ha a csípés megtörtént ne késlekedjünk azonnal vegyünk be egyet és máris segítséget kaptunk a panaszra.

Viszont még mindig nem említettem meg mindent! Ugyanis előfordulhat akár az is, hogy közvetlen az érbe csípett bele, mivel akkor a méreg közvetlenül a véráramba kerül be és ez a méreganyag kiválthat különböző reakciókat is egyéntől függően. Ez azért valósulhat meg, mivel a vérbe idegen fehérjék jutnak és rohamot okozhat, mert egyfajta nem ismert anyagként található meg ott. Viszont fontos megjegyeznem, hogy megnyugtassak mindenkit, ez nem allergia. A következő rovarcsípés ebben az esetben a helyi tüneteken kívül semmit nem fog okozni. Viszont mindenképp fontos azt is megemlíteni, hogy ha allergiásak vagyunk, vagy nem, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, hogy ténylegesen olyan ellátást tudjon adni számunkra ami megnyugtató, és ne kelljen esetleg rettegnünk a további lehetséges hatások miatt.

Kerüljük őket!

Sokan vallják azt, ha nem megyek közelükbe akkor biztonságban vagyok. S részben igazuk van! Ha megteszünk mindent, hogy akarattal ne is jussunk a közelükbe akkor direkt módon nem fog minket érni támadásuk. Viszont egyfajta csípés akár véletlenül is bekövetkezhet, nem csak akkor ha hadonásztunk, vagy közel mentünk hozzájuk. A darazsak kedvelik a virágos, szép zöld területeket, ezért ha túrázni megyünk mindenképp vastag talpú cipőt vigyünk és ne strandpapucsban induljunk útnak. A darazsak szeretik az édességet, lekvárt, érett gyümölcsöt, süteményt, előszeretettel repülnek a sörös üveghez, üdítős dobozokhoz is. Tehát ha szabadban vagyunk ne hagyjuk kibontottan nyitva az innivalónkat mert könnyen kellemetlenség lehet a vége.

Milyen a fullánkjuk?

A fullánk nem más, mint egyfajta módosult tojócső. Tehát ez alapján már tovább véve a fonalat elmondható, hogy csak a nőstény állat képes arra, hogy megcsípjen bennünket. Ám a darazsak és a méhek fullánkhasználata között van egy lényeges különbség. Mint ahogy fentebb említettem is, míg a darazsak fullánkjukat, amelyen található egyfajta finom kampócska, sérülés nélkül visszahúzható, tehát ahogy megcsíptek vissza tudják rántani, így képesek akár többször is megcsípni. Míg a méhek pedig háromágú fullánkkal rendelkezek, amely visszahajlik. Méhek tekintetében különbséget kell tenni a rovarok és egyéb préda között. Ha rovart szúr meg akkor könnyedén visszahúzza ő is a fullánkját. Azonban ha gerinces állatot szemel ki, vagy minket embereket, akkor a szúrásakor megakad a fullánk és amikor igyekszik azt kirántani, és próbál elrepülni , akkor a potroh végével az utolsó idegdúcokkal együtt kiszakad, s emiatt a méh, rövid időn belül életét veszti.

Érdekesség

A darazsak előtt mondhatnánk nincs akadály. A napokban több hírportál és média is beszámolt, hogy focipályát meccsközben is elözönlötték és segítségért kellett szaladni, illetve arról is, hogy buszvárót szemeltek ki maguknak. Az utóbbi esetről annyit lehet megemlíteni, hogy egy autóból kiömlött méz volt az úton és ez csábította őket oda a buszváróhoz érkezők félelmére. A hírportálok is arról számoltak be, hogy a kiömlött mézre rendkívül rövid idő alatt ezrével, tehát tetemes számmal érkeztek a méhek és darazsak. A feltételezések szerint a méz vélhetően egy mézszállítóból kerülhetett oda, aki elment a helyszínről.

Remélem ismét tudtam olyan érdekességeket mondani amelyek segítenek jobban megismerni a darazsakat vagy esetleg olyat, amely hír újdonság volt. Hiszem azt, hogy tudatos védekezéssel és rengeteg figyelemmel együtt meg tudjuk akadályozni azt, hogy esetleg életünket is veszítsük a velük folytatott harcban. Ha az otthonunk, környezetünk közelében elszaporodtak volna ezek az élőlények akkor mindenképp forduljunk segítséghez, a rovarirtó szakemberek megtesznek mindent, hogy megszabadítsanak bennünket a darázsfészkektől s így a darázsveszélytől is.