A darazsaknak nagyon sok faja létezik földünkön, ez 150 és 200 ezer körül van, ami óriási szám! A hazánkban élő darázsfajok létszáma sem kevés, körülbelül tízezerre tehető. A különböző fajok közül csak húsz az, akik társas életmódot folytatnak, és ezek közül kerül ki az az öt faj, amelyek az ember közelségét és lakó, vagy melléképületeinket válasszák fészekrakáshoz alkalmas területeknek. Ezért is van nagy jelentősége a darázsirtásnak, hogy ne telepedhessenek le a közelünkben, mert a szúrásukkal veszélyt jelentenek az emberek számára! Főként azokra, akik allergiások a darázscsípésben lévő méregre!
Jellemzően három darázsfaj az, amelyik a leggyakoribb és a legnagyobb számban megtalálható hazánkban is. Ez a lódarázs, a francia és a német darázs. Amit tudnunk érdemes róluk, hogy ezek a rovarok az ízeltlábúak törzsébe tartoznak, azon belül a rovarok osztályába és a hártyásszárnyúak rendjébe. Így a hangyák és a méhek is közeli rokonaiknak mondhatók. Érdekes, hogy a sokféle faj között vannak növényevő és ragadozó darazsak is. A növényevők csoportja jóval kisebb ezekbe főként a fürkészdarazsak és a gubacsdarazsak tartoznak. A ragadozók csoportjába pedig a lódarazsak és az úgynevezett, tojókészülékes fajták.
Hova fészkelnek a darazsak?
Fészkeiket előszeretettel készítik például fáknak az odvába, vagy a lakóházak padlásán, de vannak olyan fajok is, amelyek a földbe „fúrt” lyukakban élnek. Szaporodásukat tekintve sokban hasonlítanak a méhekre. A darázs királynőt még az őszi időszak folyamán a hím megtermékenyíti és ezt a spermát a királynő eltárolja a testében, várva a tavaszt amikor, majd lerakhatja a petéket. Aztán a hideg beálltával úgymond hibernált állapotba kerül a téli időszakra. A teleket az egész kolóniából csak a királynő éli túl mindig, és ha eljön a tavasz, megkeresi azt a számára legjobbnak ítélt helyet, amely alkalmas lesz új fészek létrehozására. Amint ezt megtalálja, máris jöhet a peték lerakása, de még ezelőtt, először is egyedül, hozzákezd a fészek építéséhez, közben felneveli az első dolgozókat is. Majd ők fogják utána befejezni az építkezést és ők gondoskodnak az utódok gondozásáról is. A királynőnek ezután egyedüli dolga az lesz, hogy lerakja a petéket, amelyekből újabb és újabb darazsak kelnek majd ki.
Honnan tudjuk, hogy darázs és nem méh az, amivel találkoztunk?
Mint említettem, sok mindenben hasonlítanak egymásra, de több dologban pedig teljesen eltérnek. Nézzük most meg, miről ismerhetjük fel a darazsakat, hogy könnyebb legyen beazonosítanunk, ha közel kerülnek hozzánk. Igaz, ha nagyobb darázsfészekre bukkanunk a ház körül, melléképületben, garázsban, jobb, ha nem kezdünk egyedül az irtásukba! Súlyos csípéseket szenvedhetünk el ugyanis, ami akár halálos is lehet! A méreg, amit a szervezetbe juttat, allergiás reakciót ezáltal akár fulladást is okozhat a méreggel szemben érzékeny emberek számára! Ez a lakosság körülbelül 2 százalékát érinti.
A darázsirtás Budapesten is nagyon fontos feladat, nem csak vidéken, hisz a fővárosban is épp úgy fenyegetést jelent a szúrásuk, parkokban, a zöldövezetekben, gyakran felbukkannak az emberek közelében. Tehát a legjobb megoldás, ha a darázsirtás azonnal egy szakember segítségével történik meg. Hívjuk a rovarirtó céget, akik elvégzik ezt a munkát helyettünk!
A darazsak általában fajtájuktól függően 15-20 mm nagyságúra nőnek, de lehet némely faj képviselője akár 50 mm-es is. Tehát már a méretét tekintve is szemmel láthatóan nagyobbak a méheknél. Általában fekete sárga csíkok, rajzolatok találhatóak a testükön, a lódarázs színe ezekkel ellentétben inkább rozsdabarna. Hártyás szárnyú rovarok, nyugalmi állapotba kerülve ezeket a szárnyakat két oldalukon maguk mellé simítják.
A darázs testét olyan rövid szőrzet fedi, amelyet nem is veszünk észre, ha csak szabad szemmel pillantunk rá. Szemei összetettek, és igencsak fejlettek a rágói, amit előszeretettel és nagy hatékonysággal vet be, ha táplálékszerzésről van szó. Felépítése szerint, három részre tagolható, fej, tor és potrohból áll. Vannak egyedül élő, magányos darazsak, de olyan fajok is, amelyek társas rovarok, vagyis államokban élnek.
A darazsak táplálkozása elég változatosnak mondható, hiszen élelmet jelentenek számukra a gyümölcsök, szerves hulladékok, de fehérjeforrásként szolgál az elhullt állatok teteme is, illetve kisebb rovarokat és pókokat is elfogyasztanak. Épp ezért veszélyesek, s emiatt fontos nagyon a darázsirtás, mert, ahogy az állati tetemeket is összemásszák, aztán pedig rárepülve az élelmiszereinkre, ezzel a kórokozókat is tovább viszik, s betegségeket okozhatnak számunkra.
Mikor támadhatnak meg?
Sokan nem tudják, hogy a darazsak bizony elég harcias rovarok! De általában a megjelenésük miatt is, szinte mindenki tart tőlük. Épp ezért vigyáznunk kell arra, hogy ne háborgassuk meg a fészküket! Ha ugyanis veszélyben érzik magukat, akkor támadásba lendülnek! Általában akkor történik meg, hogy az embernek is nekitámadnak, ha rálépünk, vagy megakadályozzuk a táplálékhoz jutásban, esetleg elhessegetni próbáljuk a karunkkal, kezünkkel. Ezeket a mozdulatokat nem kedveli, és azonnal lecsap. Aki allergiás a darázscsípésre, már egy alkalom után is belehalhat a szúrásba, de aki nem, az is a 10. szúrás után meghalhat a méreganyag miatt. Tehát ha addig nem távolítják el az emberről, folyamatosan pumpálja a mérget a szervezetbe.
Ha a fészkük közelében érzik a veszélyt, akkor nagyobb az esélyünk a darázstámadásra! Megpróbálja azt mindenképp megvédeni tőlünk. Ilyenkor a fullánkját többször is belénk döfheti, hisz a darazsak ezt a fegyvert ki tudják húzni az áldozat testéből és újra csatasorba állítják, ha szükségét érzik. De nem csak az embereket szúrhatják meg, hanem az emlősállatok, vagy a háziállataink, illetve más rovarok is áldozattá válhatnak.
Ha erdőben kirándulunk, ajánlott akkor is nagyon óvatosnak lenni, hiszen olyan fészekkel is találkozhatunk a nyár vége felé már, amelyek óriási méretűek. Akár több ezer lódarázs is élhet benne! Könnyen észre vehetjük, hiszen ki-be röpködnek és mindezt nagy zúgó hangot hallatva teszik. Kerüljük el lehetőség szerint, és minél gyorsabban próbáljunk onnan elmenekülni! Ezzel, megúszhatunk egy olyan darázstámadást, ami az életünkbe is kerülhetne! Aki allergiás és tudja is ezt, mindenképp hordjon magával olyan gyógyszert, amit az orvosa írt ki számára, hiszen ez egy darázscsípés után számára valóban életmentő!
Ezért ha bárhol a környezetünkben azt tapasztaljuk, hogy darázsfészek épül, vagy próbálnak letelepedni ezek a rovarok, hívjunk segítségül szakembert, aki a darázsirtást szakszerűen és teljes biztonsággal, és hatékonysággal el tudja végezni!