Földalatti darázsfészkek. Kecskedarázs veszélyessége és irtása!

A tavasz előrehaladtával egyre több méh, és darázs is megjelenik a kertünkben, vagy a parkokba, erdős részeken találkozhatunk velük, ha kint járunk a természetben. Nem is gondolunk rá, hogy darázscsípés, nem csak a levegőből támadva érhet bennünket, hanem akár séta közben is. Vagy a kertben üldögélve. Érdemes tehát nyitott szemmel járni-kelni és figyelni arra, például, ha több darazsat látunk eltűnni egy lyukon keresztül a föld alá. Miért is lehet veszélyes ez a darázsfaj? Általában nem tulajdonít nagy jelentőséget ezeknek a rovaroknak a legtöbb ember, pedig ha figyelmen kívül hagyjuk, akkor akár óriási, méretűvé nőhet az a darázsfészek, amely a föld alatt rejtőzik! A darázsirtás ebben az esetben is elengedhetetlen!

 

Melyik az a darázsfaj, amelyik a föld alatt él?

Elárulom annak, aki talán nem tudja, a kecskedarázs az, amelyik ezt a nem mindennapi életformát választotta magának. Igaz gyakran a bokrok, fák ágaira, vagy a ház körül is különböző résekbe, eresz alá építik meg a fészküket. De jellemzően mégis inkább a földközelben, illetve föld alatt élnek.        Elég agresszív darazsaknak mondatók! Ha veszélyeztetve érzik magukat, vagy a fészek biztonságát, rátámadnak az emberre!  Mint a legtöbb fajtájuk, ők is társaslények, nem magányosan élnek.  Táplálékuk apróbb rovarok, gyümölcsök, amit nyáron és ősszel is bőven találnak a kertekben, illetve akár az elpusztult állatok húsát, tehát a döghúst is képesek táplálékként megkörnyékezni.

A hím darázs ősszel termékenyíti meg a királynőt, de előfordul néha, hogy több hímtől is megtermékenyülhet. A különlegesség a szaporodásukban, hogy a hím spermáját a királynő testének egy részében eltárolja, mivel erre majd tavasszal, ha felébred a hibernált állapotából, akkor lesz szüksége az új kolónia felépítéséhez. A tél közeledtével a dolgozó darazsak elpusztulnak, a királynő marad csak életben épp a hibernálásnak köszönhetően, de ha nem lenne megtermékenyítve, akkor ő is elpusztulna. Tehát a telet náluk is a nőstény éli túl, ő képes új fészeknek való helyet találni az új kolónia számára és az első petéket azonnal le is rakja. A királynő 10 hónapig él, míg a herék és a dolgozók csupán 4 hétig.

Mi a különbség a darázs és a méh csípése között?

Már maga a csípés szó sem megfelelő, inkább szúrásként kell említeni. Sokan tapasztalták már saját bőrükön is, amikor egy méh védekezésképpen megszúrta, akkor a fullánkja benne maradt az áldozatában és a rovar is elpusztult. A darazsak fullánkja másképp ’működik”. Ha úgy érzi, hogy a fészkét, vagy magát a rovart akarjuk elpusztítani, akkor azonnal beveti ellenünk a fullánkját, amit nem csak egyszeri szúrásra tud alkalmazni, hanem azt a bőrből kihúzva, azonnal másik helyre is bedöfi! Ezért is nagyon veszélyesek, mert többszörösen adagolják ezáltal a fullánkjukkal a méreganyagot a megtámadott emberbe. Életveszélyes lehet a sokszoros darázsszúrás! Ezért is van nagy jelentősége az irtásuknak, amennyiben észrevesszük a jelenlétüket, és valószínűsíthető, hogy a fészkük is ott található a kertben, vagy épp a lakóházunk környékén. A darázscsípés nagy fájdalommal jár, és a helyén a bőrterület kifehéredik, duzzanat keletkezik, amit vörös gyűrű vesz körbe, és ez a rész melegebbé is válik a test többi részéhez viszonyítva.

Mire kell figyelni egy darázs szúrás után, mikor forduljunk orvoshoz, vagy hívjuk a mentőt?

Először is jó, ha tudjuk, hogy a darázscsípés anafilaxiás sokkot is kiválthat az arra érzékeny személyeknél, és ezért előfordul a vérkeringés összeomlása. Ez pedig halált okoz! Ha az alább tünetek jelentkeznek a szúrás után, hideg veríték, sápadtság, nyirkos bőr, szapora pulzus, gyors légzés, esetleg hirtelen álmosság, vagy eszméletvesztés azonnal mentőt kell hívni! Fokozottan nagyobb a veszély akkor, ha több szúrás is érte az áldozatot, mert sokkot kaphat, ha a száját, nyelvét érte, vagy talán valamilyen itallal le is nyelte a darazsat azonnali intézkedés szükséges, mert a duzzanat megakadályozza a légzést!

Ilyenkor rögtön jeget kell tenni a szájra, míg a kórházban el nem látják, hogy csökkentsük a fájdalmat és a duzzanatot. Ha nem ilyen súlyos az eset, akkor gyenge savakat is ki lehet próbálni a fájdalom és a duzzanat csökkentésére, mint például citromlé, vagy ecet, hogy a lúgos mérget semlegesítsük. De az antihisztamin allergiaellenes krém is jó megoldás.

Mindezekből is kiderül, hogy a darázsirtás óriási fontosságú, emberéletek múlhatnak rajta, ha hagyjuk elszaporodni ezeket a rovarokat a környezetünkben, komoly veszélynek tesszük ki az ott lakókat! Hívjon szakembert, hogy az irtás megfelelő hatékonysággal és biztonságosan el legyen végezve!

Mit tegyünk, ha felfedezzük a lakókörnyezetünk közelében lévő fészket?

A kecskedarázs irtását is érdemes még tavasszal elvégezni, mielőtt az új kolónia létrejönne! Amennyiben látjuk, hogy nagyon sok kecskedarázs van a földalatti bejárat körül, akkor biztosra vehetjük, hogy egy nagyobb méretű fészek van a föld alatt! Ha abban gondolkodunk, hogy egyedül próbáljuk meg az irtást elvégezni, akkor mindenképp az esti órákban kell azt megtenni, mivel olyankor már bent tartózkodnak a rovarok. Meg lehet próbálni különböző darázsirtó spray használatával is, a fészekbe fújva, illetve a bejárat könyékét lefújni.

De mivel ez a fajta darázs, mint említettem, nagyon agresszív fajta, óvatosan kell megközelíteni a fészket. A darázsirtás egyénileg, különböző házilagos praktikákkal, veszélyes vállalkozás és nem lehet soha elég hatékony sem, tehát elmondhatjuk, hogy ezzel a módszerrel az egész fészket kiirtani szinte lehetetlen! Ezért azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy jobb azonnal rovarirtó céget megkeresni és felkérni, arra, hogy elvégezze ezt a munkát. Szakembereik megfelelő védőöltözet használatával, szakszerűen, és nagy tapasztalatuknak is köszönhetően gyorsan megszabadítanak ezektől a rovaroktól.Jobb tehát mielőbb hívni őket, hiszen ha elodázzuk, annál többen lesznek, gyors szaporodásukat ismerve, és még nehezebb lesz a darázsirtás, akkor megtörténhet, hogy még a saját kertünkben sem érezhetjük biztonságban magunkat!