Darazsak élete a hűvösebb időszakban

Egyik nem régi cikkemben már foglalkoztam azzal, hogy mi történik a méhekkel télen, s csak érintettem a témát, hogy a darazsakkal mi lesz  a hidegben. A jelenlegi cikkben nézzük meg, milyen hatással lehet a hideg időjárás a darázsfészkekre, s mit tehetünk, hogy ki tudjuk irtani őket. Mint tudjuk, igen veszélyes lehet, ha olyan időszakban próbálkozunk a darázsfészkek eltávolításával, mikor azok a legaktívabbak, például nyáron.

Előbb egy kis történetet mesélnék el. Egyik kolléganőmnél történt pár évvel ezelőtt. Kertes házban laknak, s egész nyáron látták, illetve egy idő után feltűnt nekik, hogy egy két darázs zümmög az ajtó előtt. De mikor már egyre többen röpködtek ott, sejtették, hogy valahova befészkelték magukat. Talán a szélvédő deszka mögé. De nem tulajdonítottak túl nagy figyelmet neki. Aztán egy nap észrevették, hogy a nappalijuk mennyezetén egy kis sárga folt jelent meg, s a falon is különleges csorgás. Na, akkor már megijedtek, hisz hallottak már olyan esetről mikor a darazsak bejutottak a lakásba is, s méz folyt még a fürdőszoba mennyezetéből is.

Szerencséjük volt, mert ez már novemberben történt, egyre hidegebbek voltak, s aztán jöttek a kemény mínuszok. Ez a hideg pedig elpusztította a darazsakat is a fészkükben. Viszont attól kezdve, ha már csak egy méhet vagy darazsat megláttak a ház körül ólálkodni, azonnal figyelték, hogy meg ne történhessen még egyszer az, hogy veszélybe kerüljenek a darazsak befészkelése miatt.

Érdemes-e  télen végezni a darázsirtást?

Mint fentebb is írtam, a darazsak a tél folyamán elpusztulnak. Csak a megtermékenyített nőstények képesek életben maradni, s ők is csak akkor, ha találnak egy megfelelő rejteket maguknak a fagyok elől. Van, hogy ezt a búvóhelyet épp  a darázsfészek közvetlen közelében találják meg. S miért is? Jól tudjuk már azt, hogy  a darazsak kolóniájukat szívesen  építik a padlások szigetelő anyagaiba. Mivel  elterjedtek az úgynevezett szálas szigetelőanyagok (üveg és kőzetgyapot) ezek remek búvóhelyül szolgálnak ezeknek a rovaroknak is. Hisz az ott kialakított darázsfészek sokszor a tél közepén  is aktív tud maradni. Tehát ha ilyen helyen akadunk rá a fészekre, akkor inkább ne háborgassuk. Ugyanis ennek az  eltávolítása a fagyok közeledtével is veszélyes lehet, mert  mindig találhatunk benne, mozgásképes darazsakat. Igaz ezek a darazsak  általában össze vannak már gémberedve, s repülni  sem képesek. Ám meglehet, hogy ösztönösen szúrnak, tehát a téli darázsfészek eltávolítása elmondhatjuk, hagy cseppet  sem veszélytelen feladat. Épp ezért,  szinte csak akkor lehetünk biztosak a dolgunkban, ha már tartósan -10 C alá esik vissza  a hőmérséklet. Ekkor már  a dolgozó darazsak biztosan elpusztultak, s ilyenkor a darázsfészek eltávolítása valóban veszélytelen.

A darázsfészek felépítése

Lehet, sokan nem tudják, hogy a darazsak nem viaszból, hanem legtöbbször agyagból építik meg a fészküket, melyet jól el is rejtenek a szemünk elől. Lehet ez akár padlásokon, vagy  üregekben, esetleg más helyeken. Érdekes az is, hogy hogyan épül fel.  A darazsak a fészkeket többemeletesre építik, és minden egyes szint a felette lévőről csüng lefelé. Mivel ezekben a fészkekben nyáron folyamatosan “dolgoznak” a rovarok, ezért ilyenkor nagyon veszélyes az irtással próbálkozni. De akár csak megközelíteni is a darázsfészket szinte életveszélyes lehet.

A darázsfészek télen

Aztán ha vége a nyárnak, s megúsztuk komolyabb darázstámadás nélkül, akkor felvetődik a kérdés, vajon télen könnyen  meg tudunk-e szabadulni majd tőlük? Sajnos erre a választ nem tudom egyértelműen úgy kijelenteni, hogy Igen.
Mint említettem igazán csak -10°C, -15°C fok környékén mondhatjuk teljes biztonsággal, hogy elpusztulnak a darazsak. Lehet, hogy a fészket sikerül is megtalálnunk és le is romboljuk, de ne felejtkezzünk meg a megtermékenyített nőstényekről, akik nem a fészekben húzzák meg magukat télire. Jó, ha ilyenkor  a fészek közvetlen környezetében  nekiállunk réseket, repedéseket keresni. Érdemes átnézni  a szigetelőanyagokat is, hisz, itt szeretnek megbújni legjobban a nőstény darazsak.
Ám ne feledjük, ezeknek az irtása mindig nagyon veszélyes feladat! Jobb, ha nem próbálunk magunk megbirkózni vele. Ajánlom, hogy  bízzuk a munkát mindig rovarirtó szakemberre!

Irtásuk

Nem könnyű feladat a nagy családokban élő, agresszív, fullánkos rovarok kiirtása. Ha a darazsak, és lódarazsak jelenléte nem jár közvetlen veszéllyel, talán jobb megoldás, ha megvárjuk a szaporodási ciklusukat lezáró fagyos késő őszi, vagy téli időszakot, és ekkor távolítsuk el a fészket, és a lépeket

Hova építhetik még a fészküket?

Talán látott már mindenki földből kibújó darazsakat is. Elég gyakran fordul elő olyan, amikor földbe épített búvóhelyekkel találkozunk. Ezt elősegítheti, ha például  puha, porhanyós szerkezetű talajban alakítják ki a darázsfészket. Ez a fajta talaj teljes mértékben alkalmas erre. Mi lehet ezzel kezdeni? Talán egyik legismertebb módszer, hogy  éjszaka öntsünk pár  liter forró vizet a földlyukba. Később, ha ez sikeresnek bizonyult, akkor ásással ki tudjuk bontani A földi darázsról még elmondhatjuk, hogy inkább  a műveletlen, parlagon heverő területeket szereti leginkább fészeképítésre is. Ám gyakorlatilag bárhol előfordulhatnak, akár a kertünkben is. Érdemes ezért időnként átvizsgálni a kertet s ha gyanús” lyukakat találunk, azonnal intézkedjünk, hiszen  ezen keresztül közlekednek. Ezek  a fészkek lehetnek 10-80 cm nagyságúak is, és egy-egy fészekben akár  több ezer darázs is tartózkodhat.
De erre is vonatkozik, hogyha túl nagy kiterjedésű járatokat találunk, akkor mindenképp kérjük a darázsirtásban jártas szakember segítségét.

Szintén gyakorinak mondható, hogy rejtett helyeken lévő darazsakkal találkozunk. Főként a német darázs szokása az, hogy búvóhelyeit például lakóházak eldugott zugaiban alakítja ki. Nem is hinnénk, hogy mekkora fészkeket képes építeni. Ezek gyakran akár egy  focilabda nagyságát is elérhetik, s akár a padlásunkon is, amit esetleg nem is veszünk észre, csak mikor már ekkora óriásivá építették. Olyan eset is  előfordulhat, hogy a gipszkarton mennyezet, és a hőszigetelő paplan közé fészkelnek. Ilyenkor valószínű, hogy a gipszkartont néhány hét alatt átrágják a darazsak, és félelmetesen hangzik, de elözönlhetik  tömegesen a lakásunkat.
Ezért lehet nagyon fontos, hogyha esetleg  kaparászást, vagy zümmögést hallunk a padlásról, minél hamarabb nézzünk utána, mert lehet, hogy darazsak rágják a mennyezetet.

Remélem most is sikerült olyan érdekességekkel és jó tanácsokkal szolgálni, ami segít abban, hogy felismerjük, ha darazsak költöznek be a lakásunkba. Vagy hogyan tudjuk ezeket megtalálni, és eltávolítani. Azonban soha ne felejtsük el, hogy ne kockáztassunk mi magunk. Jobb ha ezek kiirtását mindig szakemberre bízzuk, mert ők értenek hozzá leginkább!