Súlyosra is fordulhat az állapot! Veszély magas fokon!

Itt a tavasz, már az elmúlt napokban is eléggé jó idő volt. Ennek nem csak mi örülünk, hanem a rovarok is. S ők is előbújnak a rejtekhelyeikről és megindulnak ilyenkor. Viszont el kell mondani azt is, hogy legyen szó akármelyik kártevőről, a jelenléte biztosan sok kellemetlenséget fog okozni majd számunkra. Már most az elmúlt napokban találkozhattak egyesek olyan esettel, hogy a kertben, vagy a teraszon üldögélve s a reggeli kávét, teát iszogatva kisebb rovarok szinte azonnal belevetették magukat a poharukba vagy ugyanígy a reggeli müzlibe is becsapódtak. Na mondhatjuk ilyenkor, hogy nem indul jól a reggel. S ez még csak a kisebb gond, hiszen egyes rovarok nem csak a jelenlétükkel tudnak kellemetlenséget okozni.

Darázs, aki olyat csíp, hogy belehalhatsz!

Elsőnek sokak számára talán barátságos kis rovarnak tűnnek, viszont ki kell jelenteni azt, hogy hazánkban a “legek” listáján szerepel, tehát igenis a legveszélyesebbek között található. Bár az igaz, hogy nem amiatt, mert fertőző betegséget terjeszt, hanem kimondottan a fullánkjától kell óvakodni az embernek, hiszen allergiás reakciót képes okozni. Darázs allergia esetén már egyetlen egy csípés is halálos tüneteket produkálhat.

S eléggé gyors lefolyású is lehet, hiszen már akár a szúrástól számítva 20 percen belül észlelhetőek az illető testén jelentkező bőrkiütések, bőrvörösség, a szem és ajkak vizenyősen beduzzadhatnak. S ha nem kerülünk rövid időn belül orvoshoz, akár fulladás is felléphet, tehát mindenképpen érdemes figyelni a kisebb gyermekekre, illetve a felnőttekre is! Mivel még kissé kábultak ilyenkor a darazsak kora tavasszal hisz hosszú idő után most jöhetnek elő, így még olykor akár véletlenül is szembe kerülhetünk velük. Ha csak egy darázs is, belénk ereszti a fullánkját mindenképpen forduljunk orvoshoz, főként ha észleljük már a kezdeti tüneteket, hiszen csak így lehetséges megmenteni az allergiás ember életét.

A beteg állapota ugyanis annyira gyorsan romolhat, hogy pár perc alatt kialakulhat olyan végzetes kimenetelű reakció, mint a szapora szívverés, vérnyomás esés, zavartság, hasmenés, hányás eszméletvesztés, vagy szívleállás. Egyik ismerősöm mondta erre, nem is gondolta volna, hogy ilyen komoly gondot is képes okozni számunkra. Természetesen megértem azokat, akik próbálják őket védeni, viszont sok helyen már annyira el vannak szaporodva, hogy már teljesen uralmukba vették az adott területet.

Mikor veszélyesebb?

Sok emberben merül fel ez a kérdés, hogy ha már ilyen problémákat tud okozni, akkor végül is hogyan tudnám védeni magam még jobban? Számukra mindenképp el kell mondani, hogy akkor a legveszélyesebb a helyzet, ha a darázs a legszerencsétlenebb helyeken szúr meg. Ilyen lehet például az arc, a nyak, vagy egyéb hajlatok, ahol vékonyabb a bőr. Ezek esetében mindenképpen sietni kell, mivel gyakorta fulladásveszély is felléphet.

Darazsakról röviden

A darázs jellemzően 15-20 mm hosszúságú, ám néhány darázsfajta elérheti az 50 mm nagyságot is. Hártyás szárnyú rovarról beszélünk, melyeknek testét a jellegzetes sárga-fekete csík borítja. Ragadozó rovar, kevesen tudják, de közel 100-200 fajuk található meg hazánkban is. Tehát ha azt mondjuk, hogy ez egy darázs, azzal eléggé tág meghatározást tettünk, hiszen ténylegesen sok “rokonnal” rendelkeznek. Viszont hazánkban a leggyakrabban megtalálható darazsak a kecskedarázs, a lódarázs és a német darázs.

Természetesen ezekről már korábban írtam, hogy valóban felismerhesd, hogy melyik fajra mi jellemző. A legtöbb darázs társas lény, tehát fészkeket épít, melyek legtöbbször a háztető alatt, kőrakások alatt, vagy faodvakban találhatóak meg. Hiszen meg van bennük is az az ösztön, hogy minél jobban próbálják elrejteni magukat a külvilágtól, hogy nehezen hozzáférhető helyre bújnak. Illetve elmondhatjuk azt, hogy sokszor csapatokba, rajokba rendeződnek, viszont az is előfordul, hogy egy-egy darázs egyedül él. Ők a magányos darazsak, melyek leginkább sárból és agyagból készített fészkekben élnek.

Ne ijedj meg!

Sokan abba a hibába esnek, hogy ha meglátnak egy darazsat, vagy túl barátságosan közelítenek felé, vagy épp félelmükben elmenekülnek. Én mindenképpen tanácsolnám azt, hogy ha összetalálkozunk velük, ne essünk rögtön pánikba, nem kell megijedni. Persze ez jó pont annyiból, hogy óvatos vagy, viszont tényleg ha a másik oldalról nézzük az meg túlzás és ezzel már felkelted a darázs figyelmét és már csak a félelmed miatt is utánad fog eredni. Illetve már azért sem kimondottan érthető meg a félelmed, hiszen a boltok polcain manapság találhatsz olyan szereket amelyekkel felléphetsz ellenük. Igaz a legtöbb eléggé gyenge készítmény, tehát egy egész darázsfészet, nem fogsz tudni elpusztítani vele.

Legyen darázsgarazsad!

Napokban robbant a hír, amelyet rengeteg hírportál és televízió és egyből a címlapon hozott le. Míg egyesek azon fáradoznak, hogy a darazsak számát visszaszorítsák, addig vannak olyanok, akik épp azt akarják elérni, hogy szaporodhassanak és még többen legyenek. Persze ez a darázsgarázs nem a fentebb említett társas darazsakat célozza meg, hanem épp a magányosan élő méh és darázs fajokat.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület(MME) negatív környezeti hatások miatt mindinkább veszélyeztetett és csökkenő állományú beporzó rovarok védelmének fontosságára hívja fel ezzel az akcióval is a figyelmet. Elmondásuk alapján Európában közel kétezer beporzórovarfaj él, és ezek többségét a méhek teszik ki. Elmondják róluk, egyesek őket összekeverik a darazsakkal, pedig a méhek általában nem támadóak, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába építik. S a házi méhek mellett a természetben megtalálható fákat, egyéb virágok beporzásában ők is segítenek. Hiszen valljuk be őszintén a házi méhek kicsit lassabbak, illetve ennyire nagy feladatot, ami a növények beporzásakor vár rájuk, nem képesek önmagukban elvégezni.

A magányosan élő méhek és számos hasonló életmódot folytató darázsfaj képviselői az emberek között élnek a kertekben, a parkokban, az iskolákban és óvodákban, a lakótelepeken. Mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak. A méhek feltűnés nélkül, egyedül repkednek, és nem támadnak. Tehát remélem ezért megnyugodtál kicsit, hogy nem kell a méhektől tartanunk, akiktől viszont igen, azok a darazsak, hiszen ők tényleg egy rossz mozdulatra is könnyen rávethetik magukat és már meg is csíptek mire felocsúdol.

Úgynevezett lakókamra biztosítható számukra az erkélyen, ablak párkányon, a virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecske hotel . Ez lehet például 3-15 milliméter átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugli vagy különböző vastagságú nádszálak kötege. A természetvédelmi eszköz által a rovarok jövés-menése akár pár centiméternyi távolságról megfigyelhető

Remélem érdekes cikk született most is és sikerült felhívnom a figyelmed arra, hogy a darazsak ellen óvatosan lépjünk fel, illetve arra is, hogy nem szabad összekeverni a darazsakat a méhekkel. Hiszen a méheknek köszönhetjük a későbbi terméseket is, amit majd jóízűen falatozhatunk. Viszont mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, ha olyat észlelünk, hogy sok darázs megtalálható a környékünkön, illetve nagy jövés menés tapasztalható a fészek körül mindenképp hívjunk szakembert, hiszen azt, hogy mivel is állunk szemben csak ő tudja megmondani és a végső, hatásos darázsirtást is csak ő tudja megoldani a számunkra.